Egy csatorna féleségben ébredtem, fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, és hogy miért kerültem ide. Hiszen, meghaltam, ugyebár?

-"Elég mocskos, és félelmetes itt lenn. De vajon hova vezet ez az út? Áhh, nekem már úgyis mindegy, megnézem."-gondoltam
Elindultam a sötét úton. Egy ajtóhoz értem. Kinyitottam, beléptem, nem az fogadott amit gondoltam. Egy börtön. De mit kereshet idelenn egy börtön?

-"Öhh.. mostmár komolyan kezdek beparázni."-gondolkoztam, ezekután megindultam a folyosó vége felé..
Egy másik "szoba" ajtaját pillantottam meg, de ez különbözött a többinél. Beléptem rajta, egy nagyobb terem fogadott. Az ajtó amint beléptem becsapodott utánnam. Reszkettem, féltem. A sötétben valami mozgott, valami nagy, és erős. Neki támaszkodtam az ajtónak.

-Nahát, nahát.. Kit látnak szemeim?..-szólt a sötétben lévő valami, úgy mint a horror filmekben
Nem mertem megmozdulni, torkomon a szavak megakadtak.
-Ne félj, nem bántalak.. Nikita drága , tudod egyáltalán, hogy én kivagyok? Nem, inkább, hogy te kivagy?-hangja gonoszian kacér volt
Néztem felé némán, ijedt szemekkel.
-"Miről beszél?! Én egy ember vagyok, egy ember, aki nemrég meghalt.. vagy talán tévednék?"
-Gondoltam... Akkor közölnöm kell veled egy hírt: Nem voltál ember, sose. Egy kis faluban születtél, elraboltak. Elvittek az árnyninják. Örök álomra itéltek...
Minden kép beugrott, minden emlék. Minden múltal kapcsolatos dolog. A barátaim, a csapatok. Tudtam már, hogy ki ez a lény.
-FrozenBlood (aki nem értené : JegesVér)..Ezért rázott a hideg napokon keresztül, ezért álmodtam a régi emlékeimet?! Ezért haltam meg?!-
-Igen, visszakell térj az igazi életedbe, és nem egy illúzió rabságában élni.
Hallottam nevetését, ezek után csönd, és sötétség fogadott. Elhomályosult minden.